A Samsung egy új készülékkel jelentkezik, amit bátran a csúcsmobilok kategóriájába sorolhatunk a felépítése alapján. Rendkívül érdekes, hiszen ez a görbemobil becenévre is hallgató telefon nem hosszában ívelt, ahogyan azt megszokhattuk az okostelefonok világában, hanem a két szélén. A Samsung Galaxy S6 Edge típusnak azonban megvannak a hátrányai is, így érdemes többet is megtudni róla. Mindenképp az előnyök sorában kell említenünk azt, hogy QHD felbontással rendelkezik az 5,1 colos képernyő, ami így kiváló élményekkel szolgál minden felhasználónak.
A képernyő önmagában is gyönyörű, úgy a játszás, mint az internetezés, vagy éppen egy film megtekintése szintén kiváló szórakozást jelent egy ilyen csúcsmobillal. Nagyon jó kézben fogni, hiszen könnyű és vékony. A működése is professzionálisnak mondható, hiszen gyorsan betölthetünk rajta bármit anélkül, hogy a fagyás legapróbb jeleit mutatná. A szakemberek a hátrányok kategóriájába sorolják a gyenge üzemidőt, ami még úgyis gyengének mondható, hogy új Exynos-lapkával látták el.
Az előrejelzések szerint hihetetlenül drága lesz, ami szintén egy hátrány az átlagfelhasználók számára. Az sem válik előnyére, hogy nem lehet bővíteni micro-SD kártyával és sajnos ez a típus már nem vízálló. A két oldalon ívelt kijelző egyesek számára érthetetlen, másoknak tetszik, így emberről emberre változik a vélemény ezzel kapcsolatban. A rajongók biztosan kedvelni fogják ezt a Galaxy csúcsmobilt, azonban a hátrányok miatt lehetséges, hogy nem fog akkora sikert aratni, mint amekkorára a gyártó számít.